Egyszer eljön a pillanat, amikor az ember, miután jól begyakarolta, le akar szokni a cigiről. A hajnali hatig tartó bulikról. A köztéri szobrok nyakából kiosztott világmegváltásról. Get a life, legyél már felnőtt. Kábé keddig tart a lendület, aztán csak elmész egy koncertre, hétvégén meg megérkezik a lemez, betolod a lejátszóba, és negyven perc múlva kész, pocsékba ment az egész felnőttesdi. Mint egy ötéves...stop, egy ötéves nem szokott egyik kezében sörrel, másikban sodort cigivel dühödni. Legalábbis ritkán. Na mégegyszer: szóval negyven perc múlva azt veszed észre, hogy egy ötéves vigyorával az arcodon partizol a szoba közepén. Ugyanis ilyen az Arctic Monkeys albuma.

A kényszeres kűrt esetleg meg is spórolhatjuk: Sex Pistols, The Jam, The Clash ésatöbbi, ésatöbbi. Rock'n'roll, maradjunk annyiban. Definitely, az Arctic Monkeys egy szivacs, ami jól megszívta magát az utóbbi évek garage-, retro, new-wave-rock és egyéb zajoszene nagy kádjában. Csak emlékeztetőül: ugye voltak azok a bizonyos demok, amit boldog-boldogtalan (de inkább boldog) letölthetett a netröl. A futótűz deluxe rögtön kitört a blogokon és fórumokon. Érthető, hisz minden esetlenség és nyersesség ellenére ezek a számok nagyszerü dallamokkal, refrénnel, trükkös kiállásokkal rendelkeznek. Amolyan fejbe beülös zene, és a folyamatos ütemre bólogatástól csak egy idegsebész tud megszabadítani.

Juhú, a hisztéria tetőpontján az NME-es fiúk és lányok is felugranak a hype vonatra, gyors egy hatalmas posztert az újságba, le ne maradjunk, az első single number one! Közben az együttes az öreg kontinensen abszolvál pár sikeres koncertet az őket lemmingekként követő angol rajongók kíséretében. Ráadásként a négy pubertáló, pattanásos 18 éves nyikhaj végre az első videójában megmondhatja. "Don't believe the hype". Jessz.

Pedig nem a hihetetlen fiatalkorúság a banda legnagyobb erőssége (bár ez is közrejátszik a széleskörű elmevesztésben, ahogy ezt a fiatalságot szégyentelenül, penetráns módon az orra alá dörgölik az embernek. "I bet you look good on the dancefloor", például. Kettő:ötvenhárom, következő party.) Libertines három hét fitnesztábor után, Maximo Park-kal a zsebükben. Körülbelül. Vagy még jobban. De vissza: a szövegekre érdemes odafigyelni, Alex Turner brilliánsan fogalmaz, például ahogy a kisvárosról, a pokol előszobájáról mesél: "Well oh they might wear classic Reeboks or knackered Converse - Or tracky bottoms tucked in socks - But all of that's what the point is not - The point's that there's no romance around there".

A lemez közepén, a "Riot Van" szokványos balladája pillanatnyi bokaficam, de sikerül feltápászkodni. Célegyenes megmentve. Profi. Bár annyira mégsem, mint amennyire az NME becsüli, egész pontosan 10-ből 10-re (anno a Strokes is ennyit kapott az "Is This It"-re. Anno megérdemelten.). Szóval ez az album nem bír akkora monumentalitással (és az NME amúgy is hisztérikus birkák gyülekezete). Meglehet, jó album. Meglehet, jókor készült. Meglehet, az évvégi poll első helyét is sikerül már most biztosítania. De legkésőbb az után senki nem akar majd tudni róla. "All you people are vampires." Definitely.

Arctic Monkeys - Whatever People Say I Am, That's What I'm Not

Tracklist: The view from the afternoon; I bet you look good omn the dancefloor; Fake tales of San Francisco; Dancing shoes; You probably couldn't see for the lights but you were looking straight at me; Still take you home; Riot van; Red light indicates doors are secured; Mardy bum; Perhaps vampires is a bit strong but ...; When the sun goes down; From the Ritz to the rubble; A certain romance